CSURI KIRÁLYKISASSZONY

-Gyógyító mesék-


Ha a gyerek éjjel bepisil

Gerlinde Ortner

Évi éjjelente bepisil. Senkinek nem szól erről, mert restelli. Nem minden éjjel történik baj. Néha száraz reggel az ágya, néha csak kicsi folt látszik, de máskor úszik az egész ágy. Anyu már orvoshoz is vitte emiatt. A doktor bácsi azt mondta, Évinek kutya baja. Senki sem tudja megmagyarázni, miért pisil be éjszaka. Egy nap az óvó néni a következő mesét meséli:
Valamikor véges-régen pompás palotában élt a király, a királyné meg a gyönyörű szép, aranyhajú királykisasszony. A kis királylányt mindenki kényeztette, körülötte forgott az egész udvartartás. Hanem ennek egy csapásra vége szakadt, amikor megszületett a királyfi. A királykisasszonnyal már nemigen törődtek, mindenki az újszülött trónörökös felséges popsija körül sürgölődött, amikor tele lett a pelenkája.

Mi tagadás, a királykisasszony nem nagyon szerette az öcsikéjét. Igencsak féltékeny volt rá. Egyszer azt álmodta, ő is éppen olyan kisbaba, mint a királyfi. Álmában bölcsőben ringatták, cumisüvegből etették, kényeztették. És reggel arra ébredt, hogy csuromvizes az ágya.
Ez volt csak a szenzáció! A komorna elmesélte az udvarhölgynek, az udvarhölgy az apródnak, az apród a lakájnak, a lakáj a miniszternek, a miniszter a királynak, a király pedig a királynénak. Az egész udvartartás izgatottan berohant a királykisasszonyhoz. Nahát, ágyba pipil a királylány! A királykisasszony eleinte szégyenkezett, de aztán már megtetszett neki, hogy megint csak körülötte forog az egész királyi palota.

Így ment ez jó néhány éjszaka. A királyné azt sem tudta, hová legyen bánatában.
- Csak nem beteg a mi kis királylányunk? - kérdezte királyurát. És mivel a királykisasszony selyemágya továbbra is minden reggel úszott a pisiben, a királyi pár hivatta az udvari orvost. A doktor azonban semmiféle betegséget nem talált a királykisasszonynál.
A király meg a királyné bizony szégyenkezni kezdett a királykisasszony miatt. Megpróbáltak a lelkére beszélni, intették, dorgálták - mindhiába. Hamarosan megelégelték a hosszú szónoklatokat, elfogadták a dolgot, mint leküzdhetetlen bajt, és többet nemigen törték a fejüket miatta. Az udvartartás is hamarosan megszokta, hogy királykisasszonyuk éjjelente bepisil. Csak néha-néha jegyezte meg valaki:
- Ágybapipilő királylányt még nem látott a világ. Micsoda szégyen!


A királykisasszony eleinte örült, hogy mindenki csak vele törődik, de hamarosan elszomorodott. Mérgelődött a buta szokás miatt, igyekezett felhagyni vele, de nem sikerült. Egy napon megütötte a fülét, hogy egy pimasz kis istállófiú "Csuri királykisasszony" néven emlegeti. Ezt már ő is megsokallta.
Rajtam nevet az egész palota - gondolta. - Most már nem azt mondják, mint régen, hogy: "Nézzétek, ott a gyönyörű, aranyhajú királykisasszony!" És különben sem sikerül elérnem, hogy száraz maradjon az ágyam. Az lesz a legjobb, ha világgá megyek!
El is határozta, hogy megszökik a palotából. Bizony, ez nagy butaság volt. Azt gondolta magában nagy durcásan: - Királyapám, királyanyám most már úgyis csak azt a taknyos kis királyfi öcsémet szeretik, senkinek sem fogok hiányozni.

Ebben persze nagyot tévedett. Mert igaz, hogy a királynak meg a királynénak kevesebb ideje jutott a kislányukra, de azért éppen úgy szerették, mint régen. Felkerekedett hát a királykisasszony, és ment, ment, míg egy sűrű erdőhöz nem ért. Egyre mélyebben járt az erdőben, és a végén egészen eltévedt. Bánta már, hogy elszökött hazulról, de nem sikerült visszatalálnia a palotába.
Ó, bárcsak hallhatnám megint királyanyám kedves hangját, királyapám dörmögését! - gondolta a királykisasszony. Fáradtan leheveredett a mohára, és elaludt. Ha pedig kíváncsiak vagytok, hogyan alakult a királykisasszony sorsa, legyetek egy kicsit türelemmel. Van ugyanis ennek a mesének még egy szereplője, akivel eddig még nem találkoztatok.
Nem messze a palotától élt a kis Péter. Nagyon szerette a szüleit, és tudta, hogy apjának-anyjának is ő a legdrágább kincse. Csak azon szomorkodott, hogy a szülei olyan sokat dolgoznak, hogy alig van idejük vele foglalkozni.

Egy napon Péter megfázott, és hólyaghurutot kapott. Édesanyja nagyon szomorú volt. Különleges teát főzött a kisfiának, és melegítő palackot tett a gyerek hasára. Ez nagyon jólesett Péternek.
A megfázás ugyan hamar elmúlt, de azóta Péter minden éjjel bepisilt. Talán a sok tea az oka, gondolta édesanyja, és ezentúl esténként nem adott inni a kisfiának. De ez sem segített.
- A hólyaghurut elmúlt - állapította meg a doktor bácsi -, Péter egészséges.
Édesanya hamarosan elvesztette a türelmét.
- Épp elég dolgom van enélkül is - zsémbelt -, és most miattad naponta moshatom az ágyneműt!
Amikor édesanya egy reggel megint mérgesen ment el otthonról, a csuromvizes ágy miatt, Péter is mérgelődni kezdett.

- Nem tehetek róla! Nem szándékosan pisilek be! Én is szomorú vagyok miatta! Ha édesanya haragszik, amiért olyan sok dolgot adok neki, legjobb lesz, ha egyszerűen elmegyek hazulról.
Szavait tett követte: Péter nyakába vette a világot.
Hamarosan az erdőbe ért. Ugyanabba az erdőbe, amelyikben a kis királylány eltévedt. Péter mérge már elpárolgott.
Jaj, de sajnálom - mondta magában -, hogy ilyen meggondolatlanul cselekedtem! Vajon mit csinál most az édesanyám? Hiszen olyan nagyon szeret engem!
Annyira elmerült gondolataiban, hogy nem is nézett a lába elé. Hopplá - kis híja, hogy orra nem bukott!
- Hát ez meg micsoda? - bámult Péter. - Csak nem valamilyen erdei vad? Nem - ez egy kislány! És milyen maszatos. Vajon mit kereshet egy kislány egyedül az erdőben? Csak nem érte baj?
Nem merte felébreszteni a kislányt. De ebben a pillanatban egy kis bogár mászott a királylány orrára. A királylány tüsszentett és felébredt.

Nagyon örült, hogy találkozik valakivel, méghozzá egy kisfiúval, aki nagyjából egykorú lehet vele. Már nagyon egyedül érezte magát. Péter nagyon megtetszett a királykisasszonynak, a királykisasszony is Péternek.
- Hát te mit keresel ilyenkor az erdőben? - kiáltották egyszerre. Ezen persze nagyot kacagtak, és mindjárt jó barátok lettek. A királykisasszony legott elmesélte történetét Péternek. Amikor a fiú megtudta, hogy vérbeli királylánnyal találkozott, el sem akarta hinni.
Szépnek szép - gondolta -, de milyen maszatos! Igazi királykisasszonyok nem szoktak ilyen piszkosak lenni!
Hát még akkor hogyan csodálkozott Péter, amikor megtudta, miért ment világgá a királykisasszony!
- Mintha csak magamat hallanám! - kiáltott fel. - És én még azt hittem, én vagyok a világon az egyetlen gyerek, akinek ilyen buta betegsége van, ami igazából nem is betegség!
- Én is azt hittem, hogy én vagyok az egyetlen - kacagott a királykisasszony. - Annyira szégyelltem magam, mivel ráadásul még királylány is vagyok!

- Én ugyan nem vagyok királyfi, de azért én is szégyelltem magam - mondta Péter. De aztán mind a ketten elszomorodtak. Nagyon vágyódtak az otthonuk után, de elegük volt már a szüntelen szégyenkezésből. - Bárcsak segítene rajtunk valaki! Talán akad valahol csodaszer, ami segít, hogy ne pisiljünk be éjszaka! - És lehajtott fejjel, kéz a kézben továbbvándoroltak.
Egyszer csak egy kis tisztásra értek. Csodálatos illat fogadta őket.
- Minek van ilyen pompás illata? Mintha ezer rózsa illatozna, száz orgonabokor, és sok-sok édes méz! Gyere, nézzük meg, honnan jön ez a fenséges illat! - mondta Péter. A királykisasszony ámulva követte. De akármennyire fenséges illat vette is őket körül, nem láttak mást, mint néhány szál egyszerű kis virágot. - Ennek volna ilyen pompás illata? Akkor ez egész biztosan különleges virág! - kiáltottak fel a gyerekek.
Lágy szellő fújdogált. A virágok bólogattak, és édes hangon dalolni kezdtek:
Azon, ki bánatos nagyon, segít egy kis virágszirom:
este, míg kerülget az álom, olvasd el, mi áll a virágon. Varázsige. S mi a varázslat? Hogy szárazon marad az ágyad. S ha arra veted fel szemed reggel, hogy száraz fekhelyed, egy illatos szirmot letépve indulhatsz az új nap elébe.
A szél elült, a virágok már nem bólogattak.
- Na de ilyet! - ámult Péter. - Te is hallottad, vagy csak álmodtam?
- Nem álmodtál - válaszolt a királykisasszony-, a virágok csakugyan énekeltek. És segítenek nekünk! Hinnünk kell ebben. Gyere, tépjünk le egy varázsvirágot.
- Hurrá! - kurjantotta el magát Péter. - Nem lesz többé vizes az ágy! Csak el ne felejtsük elmondani elalvás előtt a varázsigét. Hogy is van csak? Hiszen nem is tudjuk! Jaj nekünk!
- Ne búsulj! - vigasztalta Pétert a királykisasszony. A virág biztosan úgy gondolta, hogy majd megtudjuk a varázsigét. Várj csak, míg hazaérünk. De most siessünk, igyekezzünk hazatalálni. Alig várom, hogy kipróbálhassam ezt a csodálatos illatú varázsvirágot! Egészen biztos vagyok benne, hagy soha többet nem ébredek arra, hogy vizes az ágyam! Hogy fognak örülni a szüleim!

A gyerekek kisvártatva az erdő szélére értek. Az út mentén jelzőtábla állt. A jobb felé mutató karján ez állt: "A palotához" - a bal felé mutató karján: "A városba" . Elérkezett a búcsú pillanata.
- Péter, te olyan jó barát vagy. Találkozzunk gyakran, jó? Különben is kíváncsi vagyok, melyikünknél hatott gyorsabban a varázsige. Isten áldjon, nem akarom vesztegetni az időt. Úgy örülök, hogy hazamehetek! És a királykisasszony már futott is a jobb felé vezető úton. Péter még sokáig integetett neki, azután elindult a bal felé vezető úton.
Nagy volt az öröm Péterék otthonában csakúgy, mint a királyi palotában. Mind a két gyereket bántotta a lelkiismeret, amikor látták, mennyire aggódtak miattuk, milyen gondot okoztak szeretteiknek.
Amikor a gyerekek este lefeküdtek, a szobát eltöltötte a virág fenséges illata. És egyszeriben eszükbe jutott a varázsige:

Tegyél róla, csodavirág, hogy száraz maradjon az ágy!

Ezt mondogatta, ismételgette a királykisasszony is, Péter is, amíg csak el nem nyomta őket az álom. Másnap reggel boldogan tapasztalta a királykisasszony, hogy csakugyan száraz az ágya. Ezután minden este elmondta a varázsigét, és valahányszor száraz maradt az ágy, letépett egy szirmot, amely fenséges illattal töltötte be a szobát. Egyre gyakrabban maradt száraz az ágy, és a királykisasszony azt sem tudta, hová legyen örömében.
Hamarosan letépte a virágnak valamennyi szirmát, és az illat lassan elpárolgott. De már nem is volt szükség a varázsvirág segítségére. A királykisasszony többet nem pisilt be. De büszke is volt rá a király meg a királyasszony meg az egész udvartartás! És a kis istállófiú sem emlegette többé úgy, hogy "Csuri királykisasszony".

Hasonlóan alakult Péter sorsa is. Eleinte ő is elmondta esténként a varázsigét. Amikor reggel száraz volt az ágya, édesanyjával együtt letéptek egy illatos virágszirmot. Ha néha-néha mégis megesett, hogy éjjel az ágyba pisilt, ami természetesen eleinte még előfordult, édesanyja már nem szidta, mert tudta, hogy megindult a javulás. Nem is titkolta, mennyire örül, valahányszor Péternek sikerült száraz ágyban ébrednie. Három-négy hét alatt letépték a virág minden szirmát - de már Péternek sem volt szüksége többé varázsvirágra, varázsigére. És a királykisasszony meg Péter továbbra is jó barátok maradtak.

Évi meghallgatja ezt a mesét, és ő is szeretne ilyen varázsvirágot. Fog egy rajzlapot, és zöld szárat fest rá, zöld levelekkel. A szár fölé nagy sárga pettyel - ez lesz a virág közepe. A rajzlapot az ágy fölé akasztja. És valóban - a nedves folt a virág meg a varázsige segítségével egyre kisebb lesz, és egyre ritkábban ébred Évi arra, hogy vizes az ágya. Ahányszor száraz ágyban ébred, új szirmot fest a virágra. És a virág minden egyes szirommal egyre szebb lesz. Évi nagyon büszke magára. Meg is van rá az oka, mondja anyu, aki együtt örül kislányával, és a dicsérettel sem fukarkodik. Mire elkészül a virág, Évi már majdnem mindig száraz ágyban ébred. Csak néha, nagy ritkán kell a mesebeli varázsigéhez folyamodnia. És hamarosan arra sem lesz már szüksége.


Megjegyzések

TOP 3 BEJEGYZÉS

Szemfüles érzékszervek

A MAGÁNYOS HÓEMBER