A király


bíborban és hermelinben
Ez a 325-ös, 326-os, 327-es, 328-as, 329-es és 330-as kisbolygók vidéke volt; a kis herceg tehát azzal kezdte, hogy sorra látogatta őket, foglalkozást keresni meg művelődni is. Az elsőn egy király lakott. A király, bíborban és hermelinben, egy nagyon egyszerű, de méltóságteljes trónuson ült.
-Hohó! Itt egy alattvaló!-kiáltott föl, amikor megpillantotta a kis herceget. "Hogyan ismerhet meg - gondolta magában a kis herceg -, ha még soha életében nem látott?"
Nem tudta, hogy a királyok szemében a világ fölöttébb egyszerű: minden ember alattvaló!
-Gyere közelebb, hogy jobban szemügyre vehesselek - mondta a király, és nagyon büszke volt rá, hogy végre valaki fölött királykodhatik.
A kis herceg körülnézett, hová ülhetne le, de a bolygót mindenestül beborította a pompás hermelin palást. Állva maradt hát, és mert fáradt volt, ásított egyet.
-Az etikett megtiltja, hogy a király jelenlétében ásítsanak - mondta az urlakodó. - Megtiltom.
-Nem bírom megállni ásítás nélkül - felelte a kis herceg zavartan. - Nagy utat tettem meg, és nem aludtam...
-Akkor megparancsolom, hogy ásíts - mondta a király. -Hosszú esztendők óta senkit sem láttam ásítani. Az ilyesmi ritka szórakozás nekem. Tessék, ásíts még egyet! Parancsolom.
-Csakhogy ettől lámpalázas lettem. Nem megy...-felelte a kis herceg, és elpirult. -Hm...hm...-tűnődött a király.-Hát akkor...megparancsolom, hogy hol ásíts, hol meg...
Dünnyögött valamit, szemlátomást feszengve.

Mert a király föltétlenül ragaszkodott hozzá, hogy tiszteljék a királyi tekintélyét. Semmiféle engedetlenséget nem tűrt: abszolút uralkodó volt. De mivel ugyanakkor jóságos is volt, értelmes parancsokat osztogatott./"Ha egy generálisnak megparancsolnám-mondogatta-, hogy változék tengeri madárrá, és a generális nem engedelmekednék: ebben nem ő lenne a hibás. Én lennék a hibás miatta." -Leülhetek?-kérdezte a kis herceg félénken.-Parancsolom, hogy ülj le-felelte a király, és méltóságteljesen odébb húzta egy kicsit a hermelin palástja szegélyét. A kis herceg elcsodálkozott: a bolygó egészen parányi volt. Vajon min uralkodik akkor a király?
-Fölség-mondta-, engedelmet kérek, de kérdeznék fölségedtől valamit...
-Parancsolom, hogy kérdezz tőlem valamit -mondta sietve a király.
-Fölséged...min uralkodik?
-Mindenen-válaszolta mérhetetlen egyszerűséggel a király.
-Mindenen?/A király futó kis mozdulattal végigmutatott a bolygóján meg a többi bolygón meg a csillagokon.
-Ezen mind?-kérdezte a kis herceg.-
Ezen mind-felelte a király. Mert nemcsak abszolót uralkodó volt, hanem egyetemes is.
-És a csillagok engedelmeskednek fölségednek?
-Természetesen-mondta a király. -Azon nyomban. Semmi fegyelmezetlenséget nem tűrök./A kis herceg elámult ekkora nagy hatalmon. Ha neki ilyen hatalma lenne, anpjában nem negyvennégy naplementét láthatan, hanem hetvenkettőt, sőt százat vagy akár kétszázat is, és még csak odébb se kellene húznia a székét! S mivel egy kicsit szomorú volt, mert eszébe jutott az elhagyott  bolygócskája, olyannyira nekibátorodott, hogy egy kegyet merészelt kérni a királytól:
-Úgy szeretnék naplementét látni...Örvendeztessen meg fölséged. Parancsolja meg a napnak, hogy nyugodjék le...
-Ha egy generálisnak azt parancsolnám, szálljon virágról virágra, mint egy lepke, vagy írjon egy tragédiát, vagy változzék tengeri madárrá, és a generális nem hajtaná végre a parancsot, ki lenne a hibás emiatt: ő vagy én?
-Fölséged!-jelentette ki a kis herceg nagy határozottsággal.
-Látod. Mindenkitől azt kell követelni, amit az illető megtehet. A tekintély legelső alapja az értelem-mondta a király. -Ha népednek azt parancsolod, vesse magát a tengerbe: föllázad, forradalmat csinál. azért van jogom engedelmességet követelni, mert ésszerűek a parancsaim.
-Akkor mi lesz a nplementémmel?-firtatta a kis herceg, mert ha már föltett egy kérdést, többé nem tágított tőle.
-Meg fogod kapni a naplementédet. Követelem. De kormányzói bölcsességemben megvárom, hogy kedvezők legyenek hozzá a körülmények.
-És az mikor lesz?-tudakolta kis herceg.
-Hm...hm...-felelte a király, és böngészni kezdett egy testes naptárban. -Hm..hm..mikor lesz...mikor lesz...ma este, hét óra negyven perc körül. És majd meglátod, milyen híven engedelmeskednek nekem.
A kis herceg ásított. Sajnálta, hogy oda a napnyugtája. Ráadásul egy kicsit unatkozott is már.
-Nincs itt semmi dolgom többet-mondta a királynak. -Megyek tovább.
-Ne menj!-mondta a király, hiszen olyan büszke volt rá, hogy végre akadt egy alattvalója.-Ne menj el, megteszlek miniszternek.
-Milyen miniszternek?
-Hát igazságügyinek!
-De ha nincs, akinek igazságot szolgáltassak!
-Sosem lehet tudni-felelte a király. -Még nem jártam be a királyságomat. Öreg vagyok, hintóra nincs helyem, a gyaloglás meg fáraszt.
-Ó, hiszen már láttam!-mondta a kis herceg, és előrehjolt, hogy egy pillantást vesen a bolygó túlsó felére. -Ott sincs senki.
-Hát akkor ítélkezzél saját magadon-mondta a király. -Ez a legnehezebb. Magunkon ítélkezni sokkal nehezebb, mint másokon. Ha sikerül helyesen ítélkezned saját magad fölött, az annak a jele, hogy valódi bölcs vagy.
-De ítélkezni mindenütt ítélezhetem magam fölött-jegyezte meg a kis herceg.-Ahhoz nem kell itt lakom.
-Hm...hm...-mondta a király.-Azt hiszem, van itt valahol a bolygómon egy vén patkány. Éjszaka hallom a motozását. Hát ítélkezzél e fölött a vén patkány fölött. Időről időre halálra ítéled; élete így a te igazságszolgáltatásodtól függ majd. Aztán minden egyes alkalommal megkegyelmezel neki, takarékosságból, mivel csak egy van belőle.
-Nem szeretem a halálos ítéleteke- mondta a kis herceg-, és minden bizonnyal elmegyek.
-Ne!-mondta a király.
A kis herceg azonban nekifogott  az előkészületekenek, majd, mivel nem akart fájdalmat okozni az öreg uralkodónak, így szólt:
-Ha fölségednek az a kívánsága, hogy pontosan engedelmeskedjenek a parancsainak, nekem is adhatna egy ésszerű parancsot. Megparancsolhatná például, hogy egy percen belül keljek útra. A körülmények, úgy látom, kedvezőek...
A király nem felelt. A kis herceg először tétovázott, aztán egy sóhajtással mégis útra kelt.
-Kinevezlek nagykövetemnek!-kiáltott utána sietve a király. Arcáról csak ógy sugárzott a tekintély.
"Hát bizony furcsák a fölnőttek"-gondolta útközben a kis herceg.


11. A hiú


A második bolygón lakott a hiú.
-Lám, lám! - kiáltotta már messziről, amikor megpillantotta a kis herceget. - Meglátogat egy csodálom!
Mert aki hiú, annak az összes többi ember olybá tűnik, mint a csodálója.
-Jó napot! - mondta a kis herceg. - Fura kalapja van uraságodnak.
-Arra való, hogy megemeljem - felelete a hiú. - Hogy viszonozzam vele az ünneplést. De sajnos, soha nem
jár erre senki.
-Úgy? - kérdezte a kis herceg, és egy szót sem értett az egészből.
-Csapd össze a tenyeredet - javasolta neki a hiú.
A kis herceg összeütötte a két tenyerét. A hiú szerényen megemelte a kalapját.
"Itt már mulatságosabb, mint az imént a királynál volt" - gondolta a kis herceg, és újra összeverte a tenyerét.
A hiú meg újra megemelte a kalapját. Így ment ez öt percig; akkor a kis herceg elunta az egyhangú játékot.
-Hát ahhoz mit kell csinálni, hogy a kalap leessék? - kérdezte.
A hiú ezt egyszerűen elengedte a füle mellett. Aki hiú, az csak a dicséretet hallja meg, soha mást.
-Valóban nagyon csodálsz engem?- kérdezte a kis hercegtől.
-Mit jelent az, hogy csodálni?
-Csodálni annyit jelent, mint elismerni az illetőről, hogy széles e bolygón ő a legszebb, a legjobban öltözött, a leggazdagabb és a legokosabb.
-De hiszen te egyedül vagy a bolygódon!
-Azért mégiscsak tedd meg! Azért mégis csak csodálj!
-Csodállak - mondta a kis herceg, és egy parányit megvonta a vállát. - Csak azt nem értem, mire jó az neked!
És sietve odébbállt.
"Szó, ami szó - gondolta útközben -, a fönőttek nagyon-nagyon furcsák!

12. Az iszákos


A következő bolygón egy iszákos lakott. Ez a látogatás nagyon rövid ideig tartott, de nagyon elszomorította a kis herceget.
Ott találta az iszákost egy sor üres meg egy sor teli palack előtt.
-Hát te mit csinálsz itt? - kérdezte tőle.
-Iszom - felelte gyászos képpel az iszákos.
-Miért iszol?-kérdezte a kis herceg.
-Hogy felejtsek - felelte az iszákos.
-Mit?- tudakolta a kis herceg, mert máris megsajnálta.
-Azt, hogy szégyellem magam - felelte az iszákos, és lehajtotta a fejét.
A kis herceg szeretett volna segíteni rajta.
-Miért szégyelled magad?-kérdezte.
-Mert iszom - vágta el a további beszélgetést az iszákos, és mélységes hallgatásba süllyedt.
A kis herceg meghökkenve szedelőzködött.
"Bizony, bizony - gondolta útközben-, a fölnőttek rettentően furcsák."

Megjegyzések

TOP 3 BEJEGYZÉS

Szemfüles érzékszervek

Micimackó látogatóba megy

A MAGÁNYOS HÓEMBER