A naplemente

Így aztán, hercegecském, apránként megértettem szomorú kis életedet. Sokáig nem volt egyéb szórakozásod, mint a naplementék szelíd szépsége. Ezt az újabb részletet negyednap reggel tudtam meg, amikor azt mondtad:
-Nagyon szeretem a naplementéket. Gyerünk, nézzünk meg egy naplementét...
-De ahhoz várni kell...
-Várni? Mit?
-Hát hogy lemenjen a nap.


Először meglepetés látszott az arcodon, aztán nevettél egyet magadon.
-Folyton azt hiszem, hogy otthon vagyok!-mondtad.
Nos: mikor az Egyesült Államokban dél van, Franciaországban köztudomásúlag éppen lemegy a nap. Az embernek elég lenne egyetlen szempillantás alatt Franciaországban teremnie, hogy napnyugtát lásson. Ehhez azonban Franciaország, sajnos, túlságosan messze van. Neked viszont, a parányi bolygódon, egyéb sem kellett, mint pár lépéssel odébb húznod a székedet. S annyiszor láttad a naplementét ahányszor csak akartad...
-Volt egy nap, amikor negyvenháromszor láttam lemenni a napot!
Kisvártatva hozzátetted:
-Tudod, az ember, ha olyan nagyon-nagyon szomorú, szereti a naplementéket...
-Hát annyira szomorú voltál azon a negyvenháromszoros napon?
Erre azonban a kis herceg nem felelt.

7Az ötödik napon, változatlanul a bárány jóvoltából, föltárult előttem a kis herceg életének ez a titka is. Hirtelen, minden bevezetés nélkül, mintha előzőleg sokáig töprengett volna a dolgon, halkan azt kérdezte tőlem:
-Ha a bárány cserjéket eszik, megeszi a virágokat is?
-A bárány mindent megeszik, ami az útjába akad.
-Az olyan virágot is, amelyiknek tüskéje van?
-Igen. Az olyan virágot is, amelyiknek tüskéje van.
-Hát akkor mire valók a tüskék?
Mit tudtam én! Minden figyelmemmel azon igyekeztem ,hogy a motorom egyik beszorult csavarját kilazítsam. Tele voltam aggodalommal: gépem hibája egyre súlyosabbnak látszott, ivóvizem meg folyton fogyott, úgyhogy a legrosszabbtól kellett tartanom.
-Mire valók a tüskék?



Ha egyszer egy kérdést föltett, a kis herceg soha nem tágított tőle többé. Én meg, mert nagyon bosszantott az a csavar, csak úgy vaktában válaszoltam:
-A tövisek nem valók semmire. A tövis puszta gonoszság a virág részéről.
-Ó!-De némi hallgatás után, már-már ingerülten vetette oda:
-Nem hiszem! A virágok gyöngék. Gyanútlanok. Úgy védekeznek, ahogy tudnak. Félelmetesnek képzelik magukat a tüskéikkel.
Nem feleltem. Éppen azt gondoltam magamban: "Ha ez a csavar semmiképp sem mozdul, ráverek a kalapáccsal, úgy ugratom ki a helyéből." De a kis herceg újra megzavarta töprengésemet.
-És te, mondd, te azt hiszed...
-Nem! Nem! Nem hiszek semmit. Csak úgy mondtam. Én komoly dolgokkal foglalkozom.
Elképedve nézett rám.
-Komoly dolgokkal?
Látta, ahogy kezemben a kalapáccsal, olajtól fekete ujjakkal görnyedek valami fölé, amit szerfölött rondának talált.
-Úgy beszélsz, mint a fölnőttek.
Erre elszégyelltem magam. Ő azonban könyörtelenül hozzátette:
-Mindent összezavarsz...Mindent összekeversz...
Szemlátomást nagyon haragudott. Megrázta aranyhaját a szélben.
-Tudok egy bolygót, egy vörös képű uraság lakik rajta. Az soha egyetlen virágot meg nem szagolt életében. Soha egy csillagot meg nem nézett. Soha senkit nem szeretett. Soha nem csinált egyebet, mint folyton csak számolt. És egész álló nap azt hajtogatta, amit te mondtál az imént: "Én komoly ember vagyok! Én komoly ember vagyok!", és csak úgy dagadt a kevélységtől. Hát ember ez? Dehogy ember! Gomba!
-Micsoda!
-Gomba!
A kis herceg most egészen sápadt volt az indulattól.
-Millió és millió éve, hogy a virágok tüskéket gyártanak. Millió és millió éve, hogy a bárányok mégis megeszik a virágokat. Hát akkor miért ne volna komoly dolog, ha meg akarjuk érteni, mi végre a sok fáradozás, amivel olyan tüskéket csinálnak maguknak, amelyek soha semmire sem jók? A bárányok és a virágok háborúja talán nem fontos? Nem komolyabb és nem fontosabb, mint annak a kövér, vörös úrnak a számadásai? És ha én tudok egy virágot, egy egyetlen virágot az egész világon, olyat, amilyen sehol másutt nem létezik, egyedül csak az én bolygómon, aztán egy bárányka egy csapásra megsemmisítheti, csak úgy, anélkül, hogy akár csak sejtené is, hogy mit művel: ez talán nem fontos?
Elpirult, folytatta:
-Ha valaki szeret egy virágot, amely csak egyetlen példányban létezik a csillagmilliókon: ez épp elég neki, hogy boldog legyen, ha a csillagokra pillant. "Ott van valahol az én virágom"-gondolja magában. De ha a bárány megeszi a virágot: ez az ő számára olyan, mintha hirtelen valamennyi csillag kialudnék. És ez talán nem fontos?
Többet nem bírt mondani. Váratlanul kitört belőle a zokogás. Közben már leszállt az éjszaka. Letettem a szerszámaimat.
Bántam is én a kalapácsomat, a csavart, a szomjúságot és a halált! Egy csillagon, egy bolygón, az enyémen, a Földön volt egy kis herceg, akit meg kellett vigasztalni! A karomba vettem, ringatni kezdtem.
-Ne félj- mondtam neki-, semmi veszedelem nem fenyegeti a virágot, amit szeretsz...Szájkosarat rajzolok a bárányodnak...A virágodnak meg rajzolok majd vértet...És...-Már nem is tudtam, mit mondjak neki. Nagyon ügyetlennek éreztem magam. Nem tudtam, hogyan férkőzzem hozzá, hogyan találjak közösséget vele...Olyan titokzatos világ a könnyek országa.

Megjegyzések

TOP 3 BEJEGYZÉS

Szemfüles érzékszervek

CSURI KIRÁLYKISASSZONY

A MAGÁNYOS HÓEMBER