ANTOINE DE SAINT-EXUPÉRY, A kis herceg

Antoine de Saint-Exupéry-barátainak Tonio vagy Saint-Ex- gyerekkorában biciklivel akart repülni. Később tengerész szeretett volna lenni. Azátn mégis pilóta lett és híres író. Végül repülővel a tengerbe veszett. Vagy elrepült a B-12-es kisbolygóra, az aranyhajú kisfiú utáőn, akivel a sivatagban találkozott. 
Az is lehet, hogy visszatért oda, a csillagok közé. A földön gróf volt, de ezzel sohasem törődött, hiszen kockafejű melák létére alighanem maga volt a kis herceg.
Ő látogatta meg a királyt, az iszákost, az üzletembert, a lámpagyújtógítót, ő szelidítette meg a rókát, neki volt egy virága és három vulkánja, amelyeket hetenként megtisztított. S ő nevet azóta ránk minden csillagról, ha könyvet olvasunk.


1.  Az óriáskígyó Hatéves koromban egy könyvben, mely az őserdőről szólt, és Igaz Történetek volt a címe, láttam egy nagyszerű képet. Óriáskígyót ábrázolt, amint egy vadállatot nyel el. A könyvben ez állt: "Az óriáskígyó egészben, rágás nélkül nyeli le zsákmányát. Utána moccanni sem bír, és az emésztés hat hónapját végigalussza."
Akkoriban sokat tűnődtem a dzsungelek kalandjain, és egy színes ceruzával nekem is sikerült megrajzolnom első rajzomat. 
Remekművemet megmutattam a fölnőtteknek, és megkérdeztem őúket, nem félnek-e tőle.-Miért kellene félni egy kalaptól?-válaszolták.
Az én rajzom azonban nem kalapot ábrázolt. Óriáskígyót ábrázolt, amint épp egy elefántot emészt. Erre lerajzoltam az óriáskígyót belülről is, hogy a fölnőttek megérthessék, miről van szó. Mert nekik mindig mindent meg kell magyarázni. 
Tehát az 1. és 2. számú rajz ilyesforma volt:
Most aztán a fölnőttek azt ajánlották, ne rajzoljak többé óriáskígyót se nyitva, se csukva, hanem inkább foglalkozzam fö9ldrajzzal, történelemmel, számtannal és nyelvtannal. Így mondtam le hatéves koromban nagyszerű festői pályafutásomról. Kedvemet szegte 1. és 2. számú rajzom kudarca. A nagyok semmit sem értenek meg maguktól, a gyerkek pedig belfáradnak, hogy örökös-örökké magyarázgassanak nekik.
Más mesterséget kellett választanom tehát: megtanultam repülőgépet vezetni.
Nagyjából az egész világot berepültem. És való igaz, hogy közben nagy hasznát vettem a földrajznak. Első pillantásra meg tudtam különböztetni Kínát Arizonától. Ez pedig fölöttébb hasznos dolog, ha éjszaka eltéved az ember.
Így aztán életem folyamán nagyon sokszor kerültem kapcsolatba komoly emberekkel. Jócskán akadt dolgom a fölnőttekkel. Közvetlen közelről láthattam őket. És nem mondhatnám, hogy ettől jobb lett róluk a véleményem.
Ha olyannal találkoztam, aki kicsit értelmesebbnek látszott, kipróbáltam rajta 1. számú rajzomat, mert azt mindig magamnál tartottam. meg akartam tudni, valóban megérti-e a dolgokat. De a válasz mindig így hangzott: "Ez egy kalap."
Erre aztán nem beszéltem neki se óriáskígyókról, se őserdőkről, se csillagokról. Alkalmazkodtam hozzá. Bridzsről beszéltem neki, meg golfról meg politikáról és nyakkendőkről. Az illető fölnőtt pedig nagyon örült neki, hogy ilyen okos emberrel került ismeretségbe.


2. A bárány Így éltem magányosan, anélkül, hogy igazában bárkivel is szót érthettem volna, míg egyszer, hat esztendővel ezelőtt, kényszerleszállást nem kellett végeznem a Szaharában. Valami eltörött a motoromban. És mivel se gépészem nem volt, se utasom, magamnak kellett nekilátnom, hogy zöld ágra vergődjem valahogyan, és kijavítsam a súlyos hibát. Élet és halál kérdése volt ez számomra. alig egy hétre való ivóvizem volt.
Ott dőltem álomra az első este a homokon, ezermérföldnyire minden lakott helytől. Elhagyatottabb voltam, mint tutaján a hajótörött az óceán közepén. Elképzelhető hát, mennyire meglepődtem, amikor hajnalban egy fura kis hang ébresztett föl.
Azt mondta:
-Légy szíves, rajzolj nekem egy bárányt!
-Micsoda?
-Rajzolj nekem egy bárányt...
Fölugrottam, mintha villám cssapott volna le mellettem. Megdörgöltem a szememet, aztán jól kimeresztettem. És egy apró emberkét láttam, egy teljességgel rendkívüli kis emberkét, amint komoly figyelemmel szemlél. Itt a legjobb kép, amit később csinálnom sikerült róla.


Csakhogy az én rajzom kétségkívül sokkal kevésbé elragadó, mint amilyen a mintája volt. Igaz, nem az én hibámból. Mert ami festői pályafutásomat illeti, attól már hatesztendős koromban elvették a kedvemet a fölnőttek, így aztán nem is tanultam meg rajzolni, kivéve a csukott meg nyitott óriáskígyókat.
Ámulattól kerek szemmel néztem hát a különös tüneményt. Ne feledjük el: ezer mérföldre voltam minden lakott vidéktől. Emberkémen pedig semmi jele nem volt annak, mintha eltévedt volna, vagy halálosan fáradt, halálosan éhes, halálosan szomjas lenne, esetleg halálosan félne. Egyáltalán nem úgy festett, mint egy szerencsétlen gyerek, aki eltévedt a sivatagban, ezermérföldnyire minden lakott helytől. Mikor végre szamamra leltem, azt kérdeztem tőle:
-De hát...hogy kerülsz te ide?
Erre szeliden, és mintha valami nagyon komoly dolgot kérne, megismételte:
-Légy szíves, rajzolj nekem egy bárányt...
Ha valami nagyon lenyűgözően rejtélyes, az ember nem meri megtenni, hogy ne engedelmeskedjék. Akármilyen képtelenségnek találtam, ezer mérföldre minden lakott helytől és ráadásul halálos veszedelemben: elővettem a zsebemből egy darab papirost meg a töltőtollamat. Hanem akkor eszembe jutott, hogy én főként födrajzot, történelmet, számtant és nyelvtant tanultam, és egy kicsit kedvetlenül közöltem az emberkémmel, hogy nem tudok rajzolni.
-Annyi baj legyen-felelte.-Rajzolj nekem egy bárányt.
Minthogy bárányt soha életemben nem rajzoltam, papírra vetettem neki a két rajz közül, amire egyáltalán képes voltam, az egyiket: a csukott óriáskígyót. De hogy elképedtem, mikor az emberke azt mondta rá:
-Nem! Nem! Nem elefántot akarok óriáskígyóban! Az óriáskígyó nagyon veszedelmes, az elefánt meg olyan behemót nagy. Nálam odahaza mminden apró. Nekem bárányka kell. Rajzolj nekem egy bárányt.
Hát erre rajzoltam egyet. Figyelmesen szemügyre vette, aztán:
-Nem! mondta. -Ez már nagyon beteg. Csinálj egy másikat nekem.


Rajzoltam egy másikat. Kis barátom kedvesen, de elnézően mosolygott.
-Jó, jó...Csakhogy ez nem bárány, hanem kos. Ennek szarva van. 
Megint újat rajzoltam. Ez se volt jó neki, akárcsak az előzők.
-Nagyon öreg. Nekem olyan bárány kell, amelyik sokáig él.
Erre már kifogytam a türelemből. Mielőbb neki akartam kezdeni a motorom szétszerelésének; ráfirkáltam hát a papírra a mellékelt rajzot.
-Tessék-mondtam. -Ez itt a ládája. Benne van a bárány, amit akarsz.
Nagy meglepetésemre egyszeriben fölragyogott az arca. 
-Ez az! Éppen így akartam! Mit gondolsz, sok fű kell ennek a báránynak?
-Miért?
-Hát mert nálam odahaza minden olyan kicsi...
-Biztosan elég lesz neki. Egészen kicsi bárány.
A rajz fölé hajolt.
-Nem is olyan kicsi...Nézd csak! Elaludt...
Így ismerkedtem meg a kis herceggel.


3. Az égből pottyantál le? Hosszú időbe tellett, míg megértettem, honnét jött. A kis herceg ugyanis engem elhelmozott kérdésekkel, az enyéimet azonban mintha meg se hallotta volna. Lassanként, véletlenül elejtett szavakból tudtam meg, amit megtudtam. Így mikor először látta meg a repülőmet (nem rajzolom le: repülőgépet rajzolni az én számomra túl fogas föladat volna), azt kérdezte:
-Hát ez meg mi a szösz?
-Ez nem szösz. Ez repül. Repülőgép. Az én repülőgépem.
Szinte hetvenkedtem neki azzal, hogy repülök.
-Hogyan?!-kiáltott föl- Az égből pottyantál le?
-Igen-feltem szerényen.
-Hát ez furcsa...
És fölkacagott, gyöngyöző kacagással; ez határozottan bosszantott. Megkívánom, hogy komolyan vegyék a szerencsétlenségeimet.
-Szóval te is az égből jöttél?-tette hozzá.-Melyik bolygóról való vagy?
Mintha hirtelen fény világította volna meg rejtélyes jelenlétét.
-Eszerint egy másik bolygóról való vagy?-szegeztem neki a kérdést.
Nem felelt. Csak a fejét csóválta lassan, és a repülőmet nézte.
-Igaz, ezen nem jöhetsz valami messziről...
És hosszas töprengésbe merült. Aztán elővette zsebéből a  bárányomat, és kincse szemlélésébe mélyedt.
Képzelhetni, hogy izgatott ez az elharapott vallomás a "másik bolygóról". Próbáltam hát többet is megtudni.
-Honnét jöttél, emberkém? Hol van az az "odahaza"? Hová akarod magaddal vinni a bárányomat?
Tűnődve hallgatott, aztán azt mondta:
A kis herceg a B-612-es
kisbolygója
-Az a jó ebben a ládában, amit adtál, hogy éjszakára háznak is megfelel neki.
-Persze, persze. Ha jó leszel, kötelet is adok, amivel megkötheted. Meg egy karót. 
Ajánlatom szemlátomást meghökkentette a kis herceget.
-Megkötni? Milyen ostoba ötlet!
-De ha nem kötöd meg, elkószál, elvész...
Kis barátom erre megint fökkacagott.
-Elkószál? Hová?
-Mit tudom én. Az orra után...
A kis herceg elkomolyodott.
-Annyi baj legyen. Hiszen nálam odahaza olyan kicsi minden...-És mintha egy kis szomorúság bujkált volna a hangjában, ahogy hozzátette: -Nem valami sokáig mehet az orra után az ember...








Megjegyzések

TOP 3 BEJEGYZÉS

Szemfüles érzékszervek

Micimackó látogatóba megy

A MAGÁNYOS HÓEMBER